FOLYAMATOS TAGFELVÉTEL 5 ÉVES KORTÓL!

Edzések szeptember 4-től a szokott helyszínen.

Bővebben »
Mikulás Kupa, Cegléd - Nemzetközi kumite verseny

2018. december 10.

Mikulás Kupa, Cegléd - Nemzetközi kumite verseny

Sikerrel zárult idei utolsó versenyünk, a Mikulás Kupa, hiszen mind a 11 versenyzőnk helyezett lett! Ismét elmondható, hogy magabiztosan küzdöttek versenyzőink, hiszen a küzdelmeik döntő ...

Bővebben »
IV. ENSI Kupa, Érd - Nemzetközi kumite verseny

2018. február 26.

IV. ENSI Kupa, Érd - Nemzetközi kumite verseny

6 ország közel 250 versenyzőjével került megrendezésre az utánpótlás és felnőtt kumite verseny, amin a betegségek miatt végül 9 versenyzővel és 1 bíróval vettünk részt. A ...

Bővebben »
1%

2018. február 24.

1%

Kérjük, segítse munkánkat SZJA 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18551006-1-09 Így rendelkezhet 1%-áról 2018. május 22-ig: - a személyi jövedelemadó-bevallás részeként ...

Bővebben »
20 ÉV - 20年

2017. március 14.

20 ÉV - 20年

1997. március 14. - húsz éve, ezen a napon alakult meg a KIYOSUMI Dojo, amely azóta is töretlenül halad az úton, amelyen akkor elindult - a Tradicionális Kyokushin Karate útján. Azóta sok ...

Bővebben »
Közlemény a 2019. évben átutalt SZJA 1% felhasználásáról

Köszönjük, hogy SZJA 1%-ának felajánlásával segítette munkánkat!

Gyermekem 8,5 éves, 1 éve kezdett járni. Elsősorban a mozgáskoordináció fejlesztése volt a célunk, ezen túl szerettünk volna olyan sportágat választani, ami nem csak a fizikai erőnlétét fejleszti, hanem oktató-nevelő céllal magabiztosabbá, határozottabbá, céltudatosabbá is teszi. Mindemellett fontos volt, hogy tartozzon egy olyan közösséghez, ahol jól érzi magát. Eleinte tartottunk attól, hogy a karatéban megkövetelt fegyelem és „szigor” talán nem lesz kezelhető a gyerek számára. Az edzések hatására a mozgáskoordinációs problémái hihetetlen módon és gyorsasággal fejlődnek. Magatartásában is nagyon pozitív a változás ilyen rövid idő alatt is, határozottabb, magabiztosabb lett, bátrabban kiáll önmagáért és barátaiért egyaránt. Mi csak pozitív véleménnyel tudunk nyilatkozni a Dojó-ban folyó munkáról.

Seprényi Erika

Fiam 13 éves, 4 éve kezdett karatézni. Nagyon hasznos sport és nagyon magas színvonalú, hagyománytisztelő oktatás folyik a Dojó-ban. Minden izmot átmozgat és erősít a karate, nagyon hasznos a növekedésben lévő gyermekek számára. Fontos a gerinckörüli izmok erősítése, az izületek védelmére az izomzat fejlesztése ebben az életkorban is. Fegyelmet, kitartást, relaxációs technikát, stresszoldást tanulnak a gyerekek. A test fejlesztése mellett a lélek erősítésére is hangsúlyt fektet a Dojó. Nagy előnye a Dojó-nak, hogy nem verseny- és nem eredmény centrikus, a test és lélek fejlesztése a fő cél és nem tűri az agressziót. A magam részéről látni sem bírom a küzdősportokat, ennek ellenére én is elkezdtem karatézni és saját magamon tapasztalom e mozgásforma hasznát.

Dr. Káposzta Rita

gyermekgyógyász, reumatológus, endokrinológus
DEKK Gyermekgyógyászati Intézet

...én ajánlom a lányoknak is a Kyokushin Karatét, hiszen sokszor mondják, hogy a mai világban jó, hogyha egy lány meg tudja védeni magát. Végül is az én anyukám is ezért fogadta el, bár eleinte ő is inkább más felé akart engem terelni. Azt szerette volna, hogy valami lányosabb sportot válasszak, de nekem ez így nagyon megtetszett, és már az elejétől fogva jól is éreztem magamat, így itt maradtam. A sérülésektől sose féltem, mert az elején, amikor még kezdők voltunk, óvatosabban bántak velünk és fokozatosan erősödtünk bele az egész rendszerbe. Mindegy, hogy fiú vagy lány valaki, így egyre jobban hozzászokik fizikálisan-mentálisan is.

Kriszti

20 éves, 5 éve karatézik

Gyermekem 9 éves, 4-5 éve kezdett karatézni. Ez a sportág tetszett neki a legjobban, mind szellemiségében, mind pedig a testedzés formájában. Az oktatás színvonala a lehető legjobb, ezért jár ide a gyerekem, mert mint magamnak, neki is a legjobbat szeretném. Büszkén mondom el, ha kérdezik, mit sportol és hogy ki az edzője.

Magyar János

igazgató
SZÖVÁLL KV.

11 éves fiam 4 éve karatézik. Nagyon hasznos sportnak tartom, mind erőnléti, mind állóképességi szempontból. Fiamnak önbizalmat és önfegyelmet adott. Rendszert visz a diákok életébe, ezáltal a tanulás is jobban megy és a szabadidő is nagyobb becsben van tartva. Ezen kívül a karate egy csoporthoz, baráti körhöz köti, amely az évek során kialakult. Az oktatás színvonalát a legjobbnak tartom. Számomra Shihan személye a biztosíték, hogy jó kezekben van a fiam. A Dojó-ban tanuló karatékák, főleg az idősebbek és magasabb övfokozatúak, példával szolgálnak, hogy kitartó, kemény munkával milyen szintre lehet eljutni az évek során.

Pongor András

tanár, igazgatóhelyettes
Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola

Fiam fél éve jár karatézni, előtte többféle sportot kipróbált már, egyéni és csapat sportokat is, de egyik sem ragadta meg igazán. Kíváncsi lett a küzdősportokra. Hosszas keresgélés után találtuk meg ezt a Dojó-t és úgy látom, nagyon jól érzi itt magát. Néhány edzés után érezhetően nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett. Erősödött az önbizalma és az alakja is sokat változott. Mindezt a pozitív változást folyamatosan érzékelem. (Egy ingadozó hangulatú kamasz anyukájaként nem tudok elég hálás lenni mindezért )

egy 15 éves fiú anyukája

Gyerekkorom óta érdekelnek a küzdősportok, de sajnos nem volt lehetőségem, hogy kipróbáljam őket. Egyszer azonban barátaimat elkísértem Karate edzésre. Nagyon megtetszett a hely és a többi karatéka mentalitása. Ugyanis attól féltem, hogy felnőtt lévén már nem sok esélyem van ennek a Harcművészetnek az elsajátítására és esetleg lenéznek, mert felnőttként nem tudom azokat, amiket a kicsik. De szerencsére nem így történt, talán ezért is maradtam itt.

Név nélkül

Barna öveseink

A barna öv a fekete öv (mester fokozat) előtti utolsó állomás. A többi kyu-fokozathoz (tanuló fokozathoz) hasonlóan a barna övszín is két fokozatot jelöl: 2. kyu és 1. kyu. A 2. kyu után eggyel magasabb fokozat az 1. kyu, amit pedig majd az 1. dan, az első mesterfokozat követ. A Kiyosumi Dojo-ban az a bevett szokás, hogy nem a tanuló jelentkezik vizsgára és nem az eltelt szokásos „kivárási idő” alapján vizsgázhat, hanem amikor a mesterek úgy látják, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan felkészült, akkor vizsgázik. Magasabb övfokozatok esetében nagyobb hangsúly helyeződik a mentális felkészültségre, hiszen a Karate végső célja a jellem tökéletesítése. Ezért hiába ügyes és jó mozgású valaki, ha a fejében és a szívében még nem érte el a megfelelő szintet, várnia kell a vizsgával. Ez a rendszer általában garantálja is a sikeres vizsgát illetve azt is biztosítja, hogy ne legyen senki túl fiatalon illetve túl tapasztalatlanul fekete öves anélkül, hogy minden magasabb övfokozat „mélységét” átélte volna.

Állandó instruktorunk, Shihan Wakiuchi Tsutomu 6. danos japán mester mondása az övvizsgák mottójául is szolgálhat:

„Inkább lassan felfelé, mint gyorsan lefelé.”

Badar Bence 1. kyu - 2011. 08. 03-án sikeres vizsgát tett 1. dan övfokozatra, 2013. 09. 21-én pedig 2. dan övfokozatra

„1988. 11. 13-án születtem. 4 éves koromban voltam először edzésen, akkor még igaz, komolytalanul gyakoroltam, gyerekhez mérten. Végül is a „Karate pályafutásom” igazi kezdetét a Dojo megalapításához köthetem, ez 1997. 03. 14-e. Onnantól számíthatjuk, amikor elkezdtem komolyabban Karatézni, igaz akkor is még csak gyerek fejjel. Már elég hosszú időt eltöltöttem a Dojo-ban és úgy érzem, most kezdem felfedezni a Karate igazi mivoltát. Ezt még gyerekfejjel annyira nem éreztem át, de így is mindenképpen pozitívan hatott az életemre. Rendszerető, precíz embernek tartom magam és ezt szerintem nagyrészt a Karaténak köszönhetem. És a Dojo-ban még ezen kívül is nagyon sok dolgot tanultunk meg, amit át lehet ültetni a mindennapokba.

A Karatét nemcsak egy sportnak tekintem, nemcsak egy időtöltésnek, hanem egy olyan dolognak, amit 50-60 éves koromban is tudok folytatni, tudok gyakorolni. Tehát ez nemcsak egy időszakos dolog számomra, hanem meghatározza az életemet.

Nemrég volt egy sérülésem és ha abból felépülök, akkor ismét szeretnék versenyeken is indulni, elsősorban kumite (= full contact küzdelem) versenyeken, de először kata-ban (= formagyakorlat) fogom kipróbálni magamat. A mindennapi elfoglaltságom, az egyetem, a későbbi családom mellett próbálok annyit kivenni a Karatéból illetve annyit hozzátenni, amennyi tőlem telik.

Az oktatás is érdekel, bár úgy gondolom, hogy még csak most kezdem „kapizsgálni”, de Sensei-nek mindenképpen szüksége van olyan magasabb övesekre, akik segítik az edzéseken illetve segítenek az alacsonyabb öveseknek tájékozódni és itt tudunk mi, magasabb övesek/barna övesek bekapcsolódni a tanításba. A jövőben mindenképpen szeretnék majd oktatni, mert a Karate nemcsak a versenyzésről illetve saját magunk edzéséről szól, hanem ezt tovább kell adni. És a mai világban ez különösen fontos, mert a mai fiatalok (bár még én is fiatal vagyok :)) szerintem nem úgy tekintik a világot, ahogy kellene és szerintem a Dojo-ban pontosan visszatalálunk egy kicsit a lényegi dolgokhoz, pl. tisztelet vagy önmagunk megismerése (pl. ha nem tudsz lenyomni 100 fekvőtámaszt és előtte úgy gondoltad, hogy le tudsz, akkor egy kicsit változik benned a kép). Tehát visszatérve a tanításra, mindenképpen szeretnék későbbiekben energiát belefektetni, de egyenlőre még szeretném a saját Karatémat is egy kicsit csiszolni (illetve nem is kicsit :)), aztán majd később.

A Karatéban eltöltött időt tekintve már elég régóta levizsgázhattam volna fekete övre, de nem biztos, hogy az a maga idejében lett volna. Lehet, hogy egy kicsit túl is misztifikálom a dolgot, de szeretnék egy olyan fekete öves vizsgát tenni nyáron, amire azt mondom én is, hogy ez jó volt. Mert lehet, hogy a kívülállók azt mondják, hogy magadhoz képest ez volt a legjobb, de azt akarom, hogy én is úgy érezzem belül, hogy megérdemlem ezt a fekete övet, az 1. dant.

Példaképeim közé tartozik a Nicholas Pettas Sensei, bár ő jelenleg már nem karatézik, kicsit más irányba fordult, de régen mindenképpen nagyon jó karatés volt. Akik aktívan karatéznak és akikből szerintem igazán erőt lehet meríteni most, az a Narushima Shihan, aztán a Kiyama Shihan és a Hovhannissian Sensei. Ők azért példaképeim, mert nemcsak a kézzel-lábbal való verekedést tudják jól csinálni (sokak szerint a karate kézzel-lábbal való verekedés), hanem ők a Karatéból teljesen kiveszik a részüket, tehát ugyanúgy csinálják a katákat (= formagyakorlat) illetve a kihon technikákat (= alap technikák) is és ebben van a Karaténak az ereje. Tehát én őket szeretném követni. Sok videót, lehet, hogy túl sokat is nézek róluk, lehet, hogy helyette inkább edzeni kellene, de úgy gondolom, hogy abból is sok erőt lehet meríteni pl. ahogy a Narushima Shihan a kihont csinálja, nagyon erősen, pontosan, amiből sokat lehet tanulni, a hozzáállás terén is. Látszik rajtuk, hogy ők a mai napig gyakorolnak és azt a kőkemény Kyokushin Karatét csinálják a mai napig, amit a Sosai meghagyott.”

Eredményei:

Magyar- és Országos Bajnokságokon egyszer volt I., kétszer II. helyezett kumitében valamint egyszer II., négyszer III. és egyszer IV. katában, Nemzetközi Versenyeken pedig egyszer volt I. és egyszer III helyezett.

Emellett a kezdetektől fogva évi 1, majd megfelelő életkortól 2 alkalommal, az utóbbi időben pedig évente minimum 4-5 alkalommal vesz részt edzőtáborban valamint 2010. ősztől a bíráskodást is elkezdte, 2012-től nemzetközi bírói minősítéssel rendelkezik.

Barna öves vizsgák:

2002 – 2. kyu övfokozat

2006 – 1. kyu övfokozat

Badar Máté 1. kyu - 2011. 08. 03-án sikeres vizsgát tett 1. dan övfokozatra, 2013. 07. 31-én pedig 2. dan övfokozatra

„1991. 10. 18-án születtem. A családban már apukám karatézott, aztán a nagytestvérem, Bence, az ő hatásukra kezdtem el én is 1997-ben. Az első edzések nagyon furcsák voltak, még nagyon pici voltam, 6 éves, nem sok mindenre emlékszem. Ahogy nőttem, úgy értettem meg, hogy tulajdonképpen mi a Karate, egyre jobban legyőztem magamat és megismertem saját korlátaimat. Most 18 évesen kezdem igazán érteni, hogy mi a Karate és hová lehet eljutni ezzel.

Szeretnék erős versenyző lenni és szeretném a Karate jó oldalát kivetíteni az életemre, hogy az életben is kitartó legyek illetve még kitartóbb legyek a tanulás terén is. A legpozitívabb változás, amit nekem a Karate hozott az életembe az, hogy vannak céljaim az életben és úgy gondolom, hogyha nem kezdtem volna el, akkor üres lenne az életem e nélkül.

A vizsgákkal kapcsolatban annyit, hogy szeretnék fekete öves lenni, a jövő nyári vizsgára készülök.

Az oktatás is érdekel, de úgy gondolom, hogy sokat kell még tanulnom, hogy át tudjam adni, amit tudok, sokat kell fejlődnöm.

Első példaképem az édesapám, Badar Attila, ő a mesterem is, tőle nagyon sokat tanultam és még tanulok is. A többi példaképem pedig külföldi, két nagy versenyző: Kancho Matsui és Alejandro Navarro.”

Eredményei:

Magyar- és Országos Bajnokságokon, Diákolimpián háromszor volt I., hétszer II. és kétszer III. helyezett kumitében valamint háromszor III. katában, Nemzetközi Versenyeken pedig egyszer volt I., ötször II és egyszer III helyezett.

Emellett a kezdetektől fogva évi 1, majd megfelelő életkortól 2 alkalommal, az utóbbi időben pedig évente minimum 4-5 alkalommal vesz részt edzőtáborban valamint 2010. ősztől a bíráskodást is elkezdte. 2010. ősztől felnőtt válogatott.

Barna öves vizsgák:

2002 – 2. kyu övfokozat

2006 – 1. kyu övfokozat

Mosolygó Tamás 1. kyu - 2011. 08. 03-án sikeres vizsgát tett 1. dan övfokozatra, 2013. 07. 31-én pedig 2. dan övfokozatra

„1987. 07. 03-án születtem.

1999-ben kezdtem el karatézni. A mozgás kis koromtól kezdve az életem része volt, mert asztmával kezeltek, amire először gyógytornát, később pedig úszást javasolt a kezelőorvosom. Az úszás nagyon megtetszett, a sport és mozgás szeretete ekkoriban vetett gyökeret bennem. 7 évig jártam rendszeresen a nagyerdei uszodába, 1 évig pedig az Újkerti Iskolába. Miután ottani edzőm máshová került, úgy döntöttem, kipróbálok valamilyen más, kevésbé monoton mozgásformát. Egy nagyon jó barátom akkor már egy éve Badar Sensei-hez járt karatézni és sokat mesélt az edzésekről. Nagyon tetszettek a beszámolói és az önvédelem elsajátítása is felkeltette érdeklődésemet. Az új iskolaévet (akkor általános iskolás hatodikos voltam) már a karatéval kezdtem el.

A karate nagyon sok mindent adott az életembe, amely dolgok nélkül ma nem lennék az, aki és nem tartanék ott, ahol most. Serdülő fejjel olyan dolgokat tanultam, amelyeket sok mai fiatal ilyen formában nem igazán kap meg az iskolában és ez a tanulási folyamat a mai napig tart: önfegyelem, kitartás, koncentrációs képesség, akaraterő, egészséges életmód és fizikum, pozitív hozzáállás, időstruktúrálás (ami a mai napig nagyon nagy hasznomra van az egyetem mellett), a határaim felismerése mind fizikai, mind mentális értelemben, megtanított reális célokat kitűzni, azok elérésért harcolni, a harcot pedig sosem feladni, megismertetett egy, az európaitól nagyban különböző kultúrával: a japán mentalitás és a keleti filozófiák főbb jellemzőivel, a Budo fogalmával, ami a mai világban szerintem igazi érték és rengeteg dologgal még, amelyeknek hasznát veszem a mindennapi életemben. Ezek mellett pedig ott vannak a mestereim, az edzőtársaim, a Dojo, ami számomra már olyan második családféle. Egyre jobban megtetszett a gyerekek oktatása, aminek nem kis szerepe volt abban, hogy úgy döntöttem, a pszichológián belül is a gyermekek felé fogok szakosodni.

A Kyokushin Karatéban példaképeket is találtam. Sosai életútja és teljesítményei már önmagában is a tökéletességre való törekvésre ösztönöznek. Kancho számomra azt példázza, hogy már fiatalon is nagy dolgokat érhetünk el és hogy a karate mellett az élet más területén is sikeresek lehetünk. Az egyik kedvencem Narushima Shihan, aki számomra a „japán karatés”, elképesztő mozgáskultúrája van, ami nagyon inspirál, az eredményeiről nem is beszélve. Wakiuchi Shihan-t először élőben látva edzésen nem akartam hinni a szememnek. Elképesztő, hogy kora ellenére milyen fizikai formában van, mennyire karizmatikus, milyen lelkesedéssel oktat, legyen a tanítvány olasz, magyar vagy más nemzetiségű, mindemellett jó humorú, de mégis a tipikus japán úriember képeként él bennem. Nagyon szimpatikus és tiszteletre méltó számomra a története, ahogyan Szicíliába került oktatni. Számomra Ő a „japán karatemester” és nagyon örülök, hogy egy olyan mestert követünk, aki nem akármeddig (1.000 napig (!))volt bentlakásos tanítvány a Honbu-n, közvetlenül Sosai-tól tanulva a karatét. A világ többi részéről származó harcosok (számomra főként a Filho Shihan, Navarro Sensei és Hovhannisyan Sensei) pedig arra példák, hogy nem csak a japánok karatéznak jól. A Dojo-beli mestereimtől tanulom közvetlenül a Kyokushin-t, akiket szintén példáknak tekintek, azért is, mert család és munkahely mellett tanítanak minket, edzenek és ezt később én is így akarom majd csinálni. Badar Sensei a tradicionális Budo Karate tanításával, oktatásával és azokkal a többletinformációkkal, amiket a Budo-ról ad nekünk, valami egészen ritka és értékes dolgot képvisel a mai világban, ami óriási példaképként szolgál számomra.

Céljaim között szerepel, hogy továbbfejlődjek minden téren a karatéban és a tőlem telhető legtöbbet adjam vissza a rendszernek, legyen az oktatás, bíráskodás és egyéb teendők. A közeljövőbeli legnagyobb célom a danvizsga teljesítése.”

Eredményei:

Kétszeres Magyar Bajnok, kétszeres Magyar Bajnoki III. és egyszer pedig Magyar Bajnoki IV. helyezett katában.

Emellett évek óta bíráskodik valamint a kezdetektől fogva évi 1-2 alkalommal, majd az utóbbi időben pedig évente 4-5 alkalommal vesz részt edzőtáborban. 2012-től nemzetközi bírói minősítéssel rendelkezik.

Barna öves vizsgák:

2005 – 2. kyu övfokozat

2008 – 1. kyu övfokozat

Holléry Tibor 1. kyu – 2013. 07. 05-én sikeres vizsgát tett 1. dan övfokozatra

„1968. 08. 22-én születtem. Két fázisra bontódik a karatés múltam és jelenem. 1979-ben kezdtem el karatézni még nagyon fiatalon. Akkor még Debrecenben is elég gyerekcipőben járt a Kyokushin Karate. 4 évig, 1983-ig karatéztam, 7. kyu fokozatot értem el. A sárga öv megszerzése előtt hagytam abba a karatét személyes okokból, amely ezt követően nagyon sokáig kimaradt az életemből. Azonban, ha láttam egy-egy bemutatót, híradást Kyokushin Karatéról, mindig másképp kezdett el verni a szívem. Mindenkinek van valami karmája, ami után megy és mindig megérinti. Úgy érzem - és most ez be is bizonyosodott -, hogy nekem a Kyokushin Karate jelenti mind ezt. Miután évekig magamnak sportolgattam - ha jól emlékszem -, 2000-ben Sensei Badar Attila megkeresett, hogy lesz a debreceni Aranybikában egy verseny, és ehhez tudnék-e valamilyen támogatást biztosítani akár személyes, vagy céges szponzoráció keretében. Ekkor dobbant meg az a korábban már említett szív, de nagyon. Hoppá – gondoltam -, ezt mégis csak vissza lehet valahogy „rendezni”. Családommal egyeztettem az időbeosztásom átalakításáról, amelyben támogattak. Be kell vallanom, az elején volt egy kis furfang az edzés időpontok leszervezésében, mert csak heti egy alkalomról volt szó, mint senior edzés. Majd apránként, nagyon ügyesen sikerült becsempésznem a családba a heti 3 edzést, majd ezt követően jöttek a különböző - először csak nyári - edzőtáborok, majd utána pedig a negyedéves őszi, téli, tavaszi edzőtábor pluszba, illetve a különböző versenyek látogatása. Annyira az életem részévé vált, hogy jó értelembe vett függőséget okoz a mai napig. Most már nem érzem jól magam, ha kimarad egy edzés. Elég feszes a napirendem, mind családilag (a gyerekeket hurcolja az ember, stb., tehát a napi pörgés), mind a munkából adódóan. A feszültség és a stressz sajnos rendszeresen része az életemnek, ebből adódóan sokszor vagyok feleslegesen ideges, türelmetlen. A feszültség levezetésének is kitűnő módszere a karate, és itt nem csak a küzdelemre gondolok. Én egy nagyon pörgős, nagyon rohanó ember vagyok. A munkahelyemen is rendszeresen nevetnek rajtam a kollégák, hogy „tolom magam előtt a levegőt”, mert rohanok állandóan. Hál’ Istennek van ez az egy hely – a Dojo –, ahonnan csak kisétálni tudok edzés után és egy nagyon kellemes, jóleső „üresség” van bennem, ami fantasztikus érzés. Nyugodt vagyok, pihent vagyok, hazamegyek és mindent sokkal tisztább fejjel látok. Még egy aspektus, amelyről nem szabad elfelejtkezni: van egy remek közösség, fiatalok, és egy hozzám hasonló, 40-es korosztály. Ja!! és van 50 feletti korosztály is. Látszik, hogy azonos problémákkal küzdünk illetve mi már ettünk az élet kenyeréből és tudjuk, hogy ez miből áll. A másik oldalról pedig van egy fiatal generáció, akik régóta karatéznak, és a mi Senpai-aink (Senpai = tapasztaltabb tanítvány) és velük is nagyon jó, harmonikus a kapcsolat. Ők tartják a tiszteletet felénk, mi is tartjuk a tiszteletet feléjük, így egy nagyon harmonikus kapcsolat épült ki. Kellemes ebbe a közösségbe járni. Kialakul egy hiányérzet, pedig kőkemény edzések vannak. Nyilván, az embernek vannak fizikális határai, korhoz és adottsághoz köthető korlátok, de ezeket le lehet vetkőzni, túl lehet lépni rajtuk és az a jó benne. Nincs ebből adódó megkülönböztetés. Senkiben nem merül fel az a kérdés, hogy én vagy egy másik karatéka miért nem tudja úgy felemelni a lábát, mint egy 18 vagy 20 éves. Nyilván dupla annyi éves vagyok, „megkoptam egy kicsit”, de igyekszem jól csinálni.

Úgy gondolom, illetve azt látom, ha itt valaki elér egy övfokozatot, azért éri el, mert megdolgozott érte. Ugyanakkor, bennünket már nem feltétlen az övfokozat utáni vágy hajt, hanem egyszerűen jó itt. Tehát, teljesen mindegy, hogy most annak az adott évnek a végén van egy vizsga vagy nincs. Élvezet csinálni, és jó néha „meghalni”. Persze, néha átsuhan az ember fején, hogy hú, miért is jó ez nekem? Ez olyan, mint amikor erős paprikát vagy frissen reszelt tormát eszik az ember – csíp, könnyezzünk - és mégis esszük. Természetesen, jó ha az ember elér egy újabb szintet és megadják számára a vizsgázási lehetőséget. Azonban a cél: ezt minél tovább csinálni!!! Minél tovább tudom gyakorolni a karatét, annál kiegyensúlyozottabb, annál nyugodtabb vagyok.

Példakép… Két embert szeretnék kiemelni: Egyik a stílusalapító, Sosai Masutatsu Oyama, aki megalkotta ezt a gyönyörű küzdőművészetet, és Sensei Badar Attila, aki nélkül nem működhetne ilyen színvonalú Kyokushin Karate Debrecenben. Egy Dojo irányításához karakteres vezetőre van szükség, hiszen még a modern demokráciát is csak vezető személyiségeken keresztül lehet fenntartani. Véleményem szerint, teljes demokrácia nincs, amely a karatéra hatványozottan igaz, de jó értelemben. Kell egy karakán, karakteres vezető, aki tudja mit csinál, tudja, hogy miért csinálja és ezt az utat a saját példamutatásával tárja elénk. Borzasztóan nem szeretem, ha valaki csak beszél a karatéról, mert messziről jött ember azt mond, amit akar. Ezek az együtt megélt napok nagyon jók és úgy gondolom, nagyon sokan ezért vagyunk itt, mert ilyen példamutatást látunk Sensei-től. Továbbá olyan motiválást, aminek „nem lehet ellentmondani” -, de nem is akar az ember ellentmondani, mert ez jó.

Fontos kérdés a család toleranciája. Mi „idősebb” apukák/anyukák mindannyian több gyermekes családban élünk, de úgy látom, hogy a hozzátartozók abszolút megértően fogadják a karatéval eltöltött időt, mivel látják, hogy ez nekünk nagyon fontos dolog. Másrészről, gyermekeinknek is egy példamutatás - nem feltétlen úgy, hogy nekik is karatézni kell -, bármit sportolhatnak, csak csináljanak valamit. Látják azt, hogy az édesapjuk, édesanyjuk folyamatosan sportol, elhivatott egy ilyen irányba, akkor ez részükre is példaértékű lesz. Egy kicsit visszakanyarodva, nekünk pedig példa az a kitartás, amit Sensei az elhivatottságával, a Dojo vezetésével mutat részünkre. Ez egy óriási dolog, különösen úgy, hogy ezt gyakorlatilag napi 7 napból 7-szer csinálja. Nem szabad elfelejteni, hogy a karate gyakorlásában is van egy monotonitás, amit szintén le kell küzdeni. Egyik nap így kelünk fel, máskor úgy kelünk fel és ezeken a holtpontokon átesni, nagyon nehéz. Az embernek ezt saját magának kell megtennie, nekünk pedig szerencsénk van, mert van egy mesterünk, aki indikátorként átsegít minket az esetleges mélypontokon.

Az érzelmi kötődésről csak egy apró történet. Úgy beleivódik az ember életébe a karate, hogy nem volt kérdés, mit kérjek születésnapomra, amikor 2008-ban 40 éves lettem. A kértem szó nem teljesen igaz, inkább úgy fogalmaznék, a feleségem megszervezte születésnapi ajándékként a többször felemlegetett vágyamat. Hál’ istennek nagy baráti körrel rendelkezem, így lehetőségem nyílt, hogy eljussak Japánba, az All Japan Bajnokságra – természetesen mint néző -, ami pont abban az évben került megrendezésre Tokióban. Egy óriási dolog történt még velem. Engedélyt kaptam a Honbu-n (Honbu = a Központi edzőterem Tokióban) edzésen történő részvételre. Többek között, ott is megmutatkozott, hogy miért is jó szigorúan követni a japán metodikát, amelyet Sensei következetesen képvisel. Ugyanazok a vezényszavak, a melegítés és a nyújtás folyamata, tehát nem kellett figyelni a többiekre, csak a gyakorlatokra kellett koncentrálni. Maga a japán kultúra nekem egyszerűen csoda volt, egy olyan eufórikus gyönyörérzet járt át, amit nehéz az emlékekből visszaidézni. Eltökélt vágyam, hogy Japánba újra ellátogathassak, lehetőleg egy Világbajnokság idején. Nagyon remélem, összejön.”

Korához, családjához és munkahelyi elfoglaltságaihoz mérten vesz részt edzőtáborokban.

Barna öves vizsga:

2009 – 2. kyu övfokozat

Nagy Krisztina 1. kyu – 2013. 07. 31-én sikeres vizsgát tett 1. dan övfokozatra

„1986. 06. 09-én születtem. A Kyokushin Karatét öcsém által ismertem meg, a családból ő kezdett el járni anno edzésekre elsőként. Én bemutatók során láttam, hogy milyen is lehet körülbelül és nagyon megfogott.

2001-ben, 15 évesen kezdtem el rendszeresen edzésekre járni.

Már az elején megtetszettek az edzések, és maga a légkör. Ahogy az évek során egyre több információt kaptam, egyre jobban magával ragadott a kultúra, amit képvisel.

Ahogy az életben is adódhatnak váratlan dolgok, edzéseken is pl. egy fiatal összekerülhet egy idősebbel, egy tapasztalatlan karatéka egy nála tapasztaltabbal, és akár egy lány/nő fiúval/férfival. Nekem például sokszor adódnak érdekes helyzetek edzésen abból kifolyólag is, hogy a magasságom (160 cm) nem túl nagy. Van, amikor ez nehézségeket okoz, de próbálom inkább előnyömre fordítani.

Szerintem erre is megtanít a karate, hogy ha nehézséged támad, próbálj belőle tanulni, és utána felülkerekedni rajta. Így válhatsz jobbá, mind az edzéseken, mind az életben.

Az évek során úgy érzem, sokat tanultam, de ahogy a mindennapokban is folyamatosan fejlődök, úgy a karatéban is mindig van hova fejlődni. A célom, hogy barnaövesen jó karatéka, sikeres versenyző és nem utolsó sorban jó senpai is legyek az alacsonyabb övesek számára.

A dojo magas öveseit, mestereit példaképnek tekintem, hiszen ők már végigjártak olyan utakat, amik még előttem állnak.

Több éve versenyzek és eddig könnyű és középsúly kategóriában egyaránt volt lehetőségem indulni. Női versenyzők között példaképnek tekintem Sensei Ewa Pawlikowskát és Sensei Elena Vorobyevát, illetve férfiaknál Shihan Francisco Filhot, Shihan Hitoshi Kiyamát, és Shihan Ryu Narushimát.

Ami miatt ajánlani tudom akár gyerekek, akár felnőttek számára is a karatét, az többek között az, hogy nem csak fizikális fejlődést jelent, hanem mentális fejlődést is, a határaim és korlátaim megismerését. Szerintem ezeket az iskolában, munkában, az életben nagyon sokszor lehet kamatoztatni. Olyan dolgokra tanít meg főként, amik a mai világban értéket képviselnek.”

Eredményei:

Magyar- és Országos Bajnokságokon kétszer volt I., egyszer II. és kétszer III. helyezett kumitében valamint hétszer I., egyszer II. és egyszer III. katában, Nemzetközi Versenyeken pedig háromszor volt I., egyszer II és egyszer III. helyezett kumitében valamint egyszer II. helyezett katában.

Emellett a kezdetektől fogva évi 1-2 alkalommal, az utóbbi időben pedig évente 4-5 alkalommal vesz részt edzőtáborban valamint 2010. ősztől a bíráskodást is elkezdte. 2011-től felnőtt válogatott.

Barna öves vizsga:

2008 – 2. kyu övfokozat

2012 – 1. kyu övfokozat

Balla Gergely 1. kyu

„1991. 09. 04-én születtem és 9 éves fejjel kezdtem el karatézni. Akkor még azért, úgy gondolom, mert tetszettek a filmekből az ilyen nagyon látványos elemek, aztán persze később rájöttem, hogy ez nem csak ennyiről szól, hanem sokkal több van e mögött. Amikor elkezdtem gyakorolni a Karatét, mindig folyamatos kihívásokat kerestem. Illetve az elején kevésbé, de aztán rájöttem, hogy ezeket szeretem és ez kezdett vonzani a karatéban. Nagyon élvezem, mikor jól elfáradunk a hosszú edzések után és az egy fantasztikus érzés, amikor le tudom győzni magamat. Talán az egyik legnagyobb dicsőség az életben. Aztán ahogy folytattam a Karatét, egy idő után rájöttem, hogy én ezt nagyon nem akarom abbahagyni, ez engem annyira leköt és már annyira megszoktam, hogy ezt nekem muszáj csinálnom. Remélem, sokáig tudom csinálni, ha tehetem, egész életem során,

Mindenképpen pozitívnak érzem a karate hatását a személyiségfejlődésre. Mivel én fiatalon kezdtem el karatézni, ezért rám nagyobb hatást tudott gyakorolni. Én úgy gondolom, hogy egyre kitartóbbá tett, már kisgyerek koromban is és ez később csak erősödött. Jobban viselem az életben a kudarcokat, de ugyanakkor tudom értékelni az életnek az apróbb örömeit is - mind a nagyobb, mind az apróbb örömeit is. Szerintem, ha valaki gyerekfejjel kezd el Karatézni, mindenki számára pozitív lehet, de az idősebb korosztálynak is jó. Szerintem nagyon fantasztikus érzés, amikor egy ember egy csoportban elkezd tréningezni és így látja, hogy versenybe szállhat esetleg hasonló korosztályú emberekkel. Elkezd edzeni és néha az az érzése, hogy fáradt, de akkor nem meri feladni, nem akarja feladni, mert mellette a többiek nagyon jól csinálják és ezért mindig egy ilyen egészséges versenyszellem alakul ki, ami szerintem egy nagyon-nagyon jó dolog, én ezt élvezem benne.

Mindenképpen nagyon sokáig szeretnék karatézni és ha még tehetem, fiatal koromban – meg talán majd kevésbé fiatal koromban is – versenyzek. Mind kumite, tehát küzdő versenyeken, mind kata, tehát formagyakorlat versenyeken szeretnék indulni és remélem, hogy ezt sokáig tehetem.

A vizsgák nagyon fontosak, de engem – ez lehet, hogy baj, lehet, hogy nem - annyira nagyon nem izgat, mint másokat. De persze ha Sensei azt mondja, hogy nekem muszáj vizsgáznom, akkor én készülök és vizsgázok. És úgy gondolom, hogy ez majd jön magától.

Lehet, hogy ez nem így van, de én még fiatalnak érzem magamat az oktatáshoz, bár úgy gondolom, hogyha majd lesz hozzá elég időm, energiám és elég tapasztalt és érett leszek hozzá, majd megpróbálok egy Dojo-t nyitni én is és edzéseket tartani.

Szerintem minden karatékának az elsődleges példaképe a Sosai Oyama, aki alapította ezt a Karate stílust és van az az ősi mondás is, hogy ne a mesteredet kövesd, hanem akit a mestered követ. Bár ennek ellenére én úgy gondolom, hogy ugyanolyan jó szívvel-lélekkel követhetem a mesteremet is, mint akit ő követ. Nekem nem nagyon vannak olyan példaképeim, akik világversenyeken nagyon jó eredményeket értek el, de szívesen gondolok például Kancho Matsui-ra illetve Narushima Shihan-ra is, aki kis termete ellenére borzasztó jól küzd.”

Eredményei:

Magyar- és Országos Bajnokságokon háromszor volt I., egyszer II. és kétszer III. helyezett kumitében valamint kétszer I., egyszer II. katában, Nemzetközi Versenyeken pedig négyszer volt I. és egyszer II helyezett.

Emellett a kezdetektől fogva évi 1-2 alkalommal, az utóbbi időben pedig évente 4-5 alkalommal vesz részt edzőtáborban valamint 2010. ősztől a bíráskodást is elkezdte. 2011-től felnőtt válogatott.

Barna öves vizsga:

2008 – 2. kyu övfokozat

2012 – 1. kyu övfokozat

Kosztolányi Tibor 2. kyu

1967-ben születtem. 1984-ben a Kick Boksz sportkaratéval kezdtem a küzdősport pályafutásomat. 1987-ben bevonultam katonának, Shihan Furkó Kálmán alakulatához, a Mélységifelderítő, Légidesszanthoz. Ott ismerkedtem meg először olyan Kyokushin karatékákkal, akik már akkor a magyarországi Budo prominensei voltak. Megdöbbentett és egyben lenyűgözött az az erő és technika, amit láttam tőlük! Ami még teljesen új és ismeretlen volt a számomra, az a tiszteletadás és fegyelem, ahogy a Shihan-hoz viszonyultak. Nem volt egyszerű 19 évesen „a kiemelt” alakulatnál megfelelni, tőlünk akkor nem hétköznapi szigorral várták el a fegyelmet, de ez más volt! Amikor leszereltem, egy nagyon kedves barátom döbbentett rá, hogy ez lehet az én utam is. ’89-ben jelentkeztem Sensei Badar Attilához és ott ragadtam, a párommal együtt. Sajnos az élet, mint oly sokunknak, nekem is beleszólt és egy jó ideig aktívan nem gyakoroltam a karaténkat. Úgy érzem és gondolom, soha nem távolodtam el sem Sensei-től, sem a Kyokushin-tól. Rendszeresen jártunk versenyekre és tartottuk a kapcsolatot a régi társakkal.

9. éve már, hogy a lányomat elvittem karatézni Sensei-hez, amit azóta is nagy szeretettel művel. 8 bajnoki címe van, küzdelemben és formagyakorlat kategóriában egyaránt. Nagyon büszke vagyok rá, egy csodálatos és elragadó jelenség. Együtt van benne a harcos, hiszen nagyon kemény lány és meg tudott maradni egy kedves, vidám kamaszlánynak. Mindenkinek mondom, akiben ezzel kapcsolatban kérdések merülnének fel! Ha gondos odafigyelést kapnak testileg - és amit nagyon fontosnak gondolok - lelkileg, egy kiegyensúlyozott, egészséges, a földön kétlábbal álló kis „csodákat” nevelhetünk. Velem az történt, hogy miután Kíra lányom elkezdte az edzéseket, egy idő után én is visszatértem az útra. Jó érzés volt, Sensei örömmel vette, hogy ott állok a sorban. Nem egyszerű beszélni a régi szép időkről, vagy akár a jelenről. 44 lettem, ez jár olyan nehézségekkel, amiket még ezelőtt két évvel sem tudtam volna elképzelni. Korlátok. Nem szeretem ezt a szót, mert amit mi csinálunk, ápolunk, az nem kötődik időhöz! Sok olyan karatéka van, akik bőven fölöttem járnak az években és szeretettel, harmóniában, egészségben gyakorolnak. Hiszem, hogy kellő szellemi, spirituális és fizikai hátteret kapunk, amivel át lehet hidalni a nehézségeket. Ahogy telt az idő, feleségem is visszaállt a sorba, később a fiam is kérte, hogy jöhessen velünk! Fantasztikus emberke, bármilyen furcsa, sokat tanultam tőle, amikor komoly fájdalmakat és megpróbáltatásokat kellett elviselnie kisebb korában, amikor egészségügyi problémái voltak! Mind a négyen tesszük a dolgunkat erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten. Nagyon büszke vagyok rájuk, kevesen vagyunk, akik együtt edzenek, táboroznak, izzadnak a Dojo-ban egész családjukkal!

Nem egyszerű erről beszélni, de ha nem ismertem volna meg ezt a „világot”, hiszem, nem állnék ennyire, ahogy mondják, két lábbal a földön! Nagyon sok fájdalmat és nehézséget kaptam az elmúlt két évben, de soha nem voltam, vagyok hajlandó feladni. A szűk családomtól, a Sensei-től, edzőtársaimból rengeteg energiát meríthetek! Nagyon fontosnak érzem, hogy legyenek előttünk minták, példaképek, olyan emberek, akikben hiszünk és aki után akkor is harmóniában és bizalommal megyünk, amikor számunkra még nem ismert az út vége. Örülök annak, hogy Sensei Badar Attila nem hajlandó semmiféle kompromisszumra a karaténkkal, az utunkkal kapcsolatban. A mai világ már nem ugyanaz, mint 20 éve vagy akár 1-2 éve. Folyamatosan változik, számomra nem tetsző módon. Fontos, hogy tudjuk megtartani az értékeket a családban, a Dojo-ban, a munkahelyünkön, mindenhol! Nehéz! Hiszem, a személyes példamutatásnál nincs nagyobb erő! Nagyon sok olyan edző, apa, anya, vezető, főnök van, akinek, lássuk be, nem sok köze van ahhoz, amit csinál. Amíg én példát látok Sensei-től, amíg a nagylányom, fiam is ott lát, abban a bizonyos „sorban”, nagy baj nem lehet és tovább tudunk vinni valamit, amik már kihalóban vannak: szeretet, tisztelet, barátság, becsület. Nem szabad hagyni, hogy a világ zaja, fájdalma ezeket elsodorja tőlünk! Remélem még sokáig ott „állhatok a sorban”! Korához, családjához és munkahelyi elfoglaltságaihoz mérten vesz részt edzőtáborokban valamint idén ősztől a bíráskodást is elkezdi.”

Korához, családjához és munkahelyi elfoglaltságaihoz mérten vesz részt edzőtáborokban.

Barna öves vizsga:

2009 – 2. kyu övfokozat

Nagy Tamás 2. kyu

Barna öves vizsga:

2012 – 2. kyu övfokozat

Kosztolányi Kíra 2. kyu övfokozat

Barna öves vizsga:

2012 – 2. kyu övfokozat

Jászberényi Zoltán 2. kyu

Barna öves vizsga:

2013 – 2. kyu övfokozat

Tóth Bence 2. kyu

Barna öves vizsga:

2013 – 2. kyu övfokozat

Balogh Marcell 2. kyu

Barna öves vizsga:

2013 – 2. kyu övfokozat

Készült: 2013. március

« Vissza